Szeretem a csokismuffint.! ^^

angol-tábor

Ismét itt vagyok, zsinórban az ötödik bejegyzéssel, de nincs mit tenni, megeredt a nyelvem, nem minden nap van így, szóval ezt most ki kell használjam. Az angol táborról feltétlenül akarok írni, hiszen nagyon várom már, 18-án indulunk, és egy hétig tart, a Velencei-tónál leszünk. Nem várnám ennyire, ha nem hallottam volna annyi jót róla. Másrészt meg, elvileg már tavaly kellett volna mennem, csak a tanárnő kicsit kombinált, hogy ne menjek fiúval, miközbe Fruzsina ígyis-ugyis ment volna, hiszen a tanárnő lánya, ő minden évbe megy, ez egyébként kiszúrás másokkal, másrészt meg más osztályokból is mentek volna fiúk-lányok vegyesen.. Szóval ezt tényleg nem értem, de végülis örülök neki, Bettinával még jobb lesz, ő a legjobb barátnőm. Idén is volt valami kavarás, de ez már lényegtelen, lényeg hogy megyek, annyira várom már, folyton ezen jár az eszem. Ráadásul még a matek dolgozatról is lemaradunk - elvileg - , ami jó, hiszen így megtudhatjuk előre, hogy mi lesz pontosan benne, és később kell megírjuk. Viszont egy heti anyagot kell majd beptólnom, de most nem akarok erre gondolni. Mellesleg 24-én, fogom ünnepelni a névnapomat, ami egyébként beleesik abba a bizonyos hétbe, szóval tökjó lesz :) Egy nap felmegyünk majd Pestre, be akarok újitani egykét essence lakkot, meg coca colás szájfényt, aztán még amin megakad a szemem, lehet megveszem, de nem akarok nagyon költekezni, nem arról szól. Megpróbálom rávenni anyut, hogy felmenjük majd egyszer nyáron még néhány napra Pestre, bár pénz szűkében állunk, szóval ez jelen pillanatban eléggé valószínütlen, hacsak nem nyerünk a lottón, ami még valószínűtlenebb. Elvileg nagyobb esély van arra, hogy a lottószelvény kitöltése közben meghalsz, mint hogy megnyered a fődijat. :)) De egyébként lehet, hogy sikerül elmenjünk egyszer. Visszatérve az angol táborra, kiváncsi vagyok, hogy fogok ott viselkedni, jobban megismerhetem magamat, nem voltam még távol anyukámtól. Najó, egyszer, de akkor is mamámmal voltam, az majdnem ugyanaz. Nem tudom, mit hogyan fogok lereagálni, nem lesz ott valaki mellettem, hogy fogja a kezem, szóval tényleg nagyon kiváncsi leszek erre.

2012.05.02. 20:04, stella* Vissza a bloghoz
 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan